Ügyfeleim véleménye rólam

Röviden: Teljesen elégedettek voltunk Raymond munkájával, mind a határidő, mind a vételár tekintetében hozta, amit vállalt. Hosszabban: Már bő öt hónapja hirdettük a lakást, amikor először találkoztunk Raymonddal. Ekkor már jó pár ingatlanossal kapcsolatban voltunk, hirdettünk jóformán mindenhol. Alapvetően úgy indultunk neki az eladásnak, hogy nem kötünk senkivel kizárólagos szerződést, mert hiszünk a versenyeztetés erejében. Mivel Raymond kizárólagos szerződéssel dolgozik, elsőre nem látszott megoldhatónak az együttműködés. Két tényező mutatott azonos irányba, ami miatt mégis változtattunk az álláspontunkon. (És milyen jól tettük!!!) Egyrészt bő egy hónappal később hosszabb időre külföldre távoztunk, így az 5-6 ingatlanossal való kapcsolattartás egyébként is fenntarthatatlanná vált volna, így eldöntöttük, hogy az elutazást követően csak egyvalaki marad, aki a lakással foglalkozik. Másrészt Raymond hozzáállása az első lakásmegtekintés során nagyon szimpatikus, és a többiekénél jóval ígéretesebb volt. Nagyon sokat kérdezett – pont olyan látszólag részletkérdéseket, amelyek egyik vagy másik irányba elbillenthetnek egy vásárlást. Mindent nagyon alaposan megnézett, legalább kétszer-háromszor átjárta a lakást, vizsgálta, melyik falat lehet áthelyezni, melyik fix, látszott, hogy folyamatosan jár az agya, hogy milyen átalakítási lehetőségek vannak, mit lehet kihozni belőle. Nem abban gondolkodott, hogy most mi van, hanem, hogy milyen potenciál van a lakásban – és egy vevőnél ez döntő szempont lehet, hogy az ingatlanos mit tud segíteni belelátni a lakásba, milyen szeme van a pozitívumok kihangsúlyozásában. Így abban állapodtunk meg, hogy az aktuális ingatlanosok megkapják a hátralévő egy hónapot, ha ezalatt nem járnak sikerrel, akkor Raymondé a pálya, kizárólagos szerződéssel. (Az is pozitív volt, hogy ezt a konstrukciót nagyon jól meg tudtuk beszélni.) Végülis ez történt, és jó döntésnek bizonyult, mert aztán nagy örömünkre a segítségével rövid időn belül el is kelt a lakás, abszolút a megbeszéltek szerint. Köszönjük.
KISS M. NORBERT

Köszönöm a kitartó munkát! Ajánlom ismerőseimnek, mindenkinek, tapasztalva hatékonyságát! Megbízható, ezért ha ismét eladáson gondolkodnék, egyedül Raymond segítségét kérném! 😊

PÁL ERIKA

Segítőkész, mindenben precíz volt és maximálisan igyekezett a számomra legmegfelelőbb módon eleget tenni. Korábbi lakásaim gyors és megfelelő értékesítését neki köszönhetem. Csak ajánlani tudom.
BUKSZÁR KRISZTINA

Ajánlom mindenkinek. Megbízható és szakmailag tényleg a toppon van

KAKUK SZIDÓNIA

Nekünk is jó tapasztalataink vannak, eladásban a legjobb 😊
MEDGYESSY ANITA

Már több alkalommal is bebízonyitotta számunkra tudását, szakértelmét és profizmusát. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Odaadása és gyorsasága verhetetlen, amit egyetlen más ingatlanosnál sem tapasztaltam.
NAGY HAJNALKA ETELKA

Raymond az ingatlanosok ásza. A konkrét eladást kitartó munkával, folyamatos odafigyeléssel és kommunikációval valósította meg. Készséges, hasznos tanácsokat ad, ha szükséges. Biztonságérzetet ad, csak ajánlani tudom ismerősnek és ismeretlennek.

 

MESTER HERGELTNÉ JUDIT

Nagyon profi!!! Csak így tovább!!!👍
VILICS ZSUZSA

Egyszerű, nagyszerű, és gyors!!! Csak így tovább!!! Köszi!
FERENCZI ENDRE

Segítőkész, mindenben precíz volt és maximálisan igyekezett a számomra legmegfelelőbb módon eleget tenni. Korábbi lakásaim gyors és megfelelő értékesítését neki köszönhetem. Csak ajánlani tudom.

 

BUKSZÁR KRISZTINA

Csak ajánlani tudom!!!! Profi! 🙂
LEXY BELENYESI

Elkötelezett és segítőkész a munkájában – ügyfelei számíthatnak rá h sikerre viszi az eladást!

Raymond a legprofibb ingatlanértékesítő, akivel valaha találkoztam! Elképesztő elhivatottság és szakértelem párosul nála. Csak ajánlani tudom!!

Tiszta üzlet, szakértelem, kifogástalan megjelenés és viselkedés…Ez jellemez Józsa Raymond!🤗

Köszönöm a hasznos tanácsaidat,hálás vagyok a segítségedért.Mindenkinek bátran ajánlom a mai világban aki ennyire segítőkész és minden apró részletre odafigyel.Csak így tovább a munkádban.Köszönöm.👌👍

A legjobb…👌👌
BEATRIX DOÓR

Nagyon gyors és profi szervezzés ,köszönőm a lakás eladást Raymond!😉

KRISZTIÁN FEKTI

Igazi jó szakember.Mindenkinek csak ajanlani tudom!
NOÉMI SZAJKÓ

Mindenkinek csak ajanlani tudom mert kituno a munkajaba es nagyin segito kesz emberseges csak igy tovabb👍👍👍👌👌👌
KATI LÓLÉ

Mindenkinek ajánlom a Józsa urat!Kiváló ingatlanos!

JÓZSEF HORVÁTH

Raymond gyors ,becsületes, segítőkész ,PROFI .Vele A SIKER GARANTÁLT! MINDENKINEK TUD ÉS AKAR IS SEGÍTENI ! 2 hét alatt eladott egy másik ingatlanos által fél évig szakszerűtlenül hirdetett V. kerületi ingatlant. Nem ismer lehetetlent ,CSAK AJÁNLANI TUDOM !

VIRÁG VÉCSEI

Mindenkinek ajánlom a Józsa urat!Kiváló ingatlanos!

JÓZSEF HORVÁTH

Nagyon jó veled dolgozni. Megbízható, gyors és mindig elérhetõ vagy! Csak ajánlani tudom mindenkinek! 👍
KÖRMENDI SZILVIA

Raymond gyors ,becsületes, segítőkész ,PROFI .Vele A SIKER GARANTÁLT! MINDENKINEK TUD ÉS AKAR IS SEGÍTENI ! 2 hét alatt eladott egy másik ingatlanos által fél évig szakszerűtlenül hirdetett V. kerületi ingatlant. Nem ismer lehetetlent ,CSAK AJÁNLANI TUDOM !

VIRÁG VÉCSEI

Raymond kiváló munkájának köszönhetően rendkívül gyorsan eladta zuglói lakásomat a célként kitűzött áron. Gyors és kiváló munkát végeztél Raymond! Nagyon köszönöm: Tóbel Endre

ENDRE TÓBEL

Nagyon gyors és szakszerű eladás. 1 hónap alatt sikerült eladni a lakást amit egyedül nem tudtunk volna.
FUCHS KATI

Gyors, precíz, mindig elérhető (ha nem akkor visszahív…..), 1 nap alatt vettem meg segítségével az új lakásomat, teljesen mást gondolok az ingatlanosokról mostantól, csak Raymondot ajánlom!! Fergetegesen gyorsan elintéztük a laksávételt a segítségével!! Hajrá Raymond!! Nagyon jó vagy!!! üdv BBalázs

BALÁZS BORDAI

Raymondot egy hirdetés kapcsán vásárlási szándékkal kerestük fel. Akkor már fél éve figyeltük az ingatlanokat. Mikor megláttuk a hirdetést tudtuk, hogy ezt meg kell néznünk és ha azt hozza amit a hirdetésben Raymond leírt azonnal ajánlatot is teszünk. A lakást mi néztük meg elsőként és azonkívül, hogy megfelelt a hirdetésben írtaknak Raymondttól kaptunk skiccelve egy átalakítási tervet ami tökéletesen megfelelt a mi igényeinknek. Úgy gondoljuk, hogy a mi érdekeinket is kiválóan képviselte!

KISS GERGELY

Legyél te a következő, akinek
segítek eladni ingatlanát!

Jelenetkezz az ingyenes tanácsadásra!
MÉG EGY RÖVID SZTORI A VÉGÉRE...

Üdvözöllek az oldalamon, Józsa Raymond vagyok. Függetlenül attól, hogy Te tulajdonos, vagy vásárló vagy, tudom, hogy min mész most keresztül és tudom, hogyan segítsek. Az első lépés egy személyes kötetlen beszélgetés és tanácsadás a Te igényeidre szabva.